Hegek eltüntetése, hegkorrekció

Hegkorrekciós műtétek, hegkimetszés

A hegek eltüntetése azért is kiemelten lényeges, mert a nem megfelelően gyógyult sebek elhelyezkedése és a műtéti hegek sok lelki problémát képesek okozni, az önbizalom hiánya nagyon meg tudja keseríteni a hétköznapokat.

Nem kell szakembernek lenni ahhoz, hogy érthető legyen annak a jelentősége, hogy sok esetben már attól jobban érzi magát a páciens, ha megtudja, van arra lehetőség, hogy a hegek esztétikusabbá váljanak. Többféle kezelési mód ismert, ezek többnyire a régi és az új hegek megjelenését egyaránt javítják.

hegek eltüntetése

Hogyan alakul ki a heg és a hegek milyen fajtái ismertek?

A sebek gyógyulása összetett folyamat, a sebzés, ha áthatol az irhán, hegesedést okoz. A sérült bőr a gyógyulási folyamat közben kötőszöveti (kollagén) rostokat képez. Ez szabad szemmel is észrevehető heget eredményez, amely ideális feltételek mellett vékony, és kb. 1 év alatt szépen elhalványodik. A sebgyógyulást követően különféle hegek jöhetnek létre, attól függően, hogy kialakultak-e szövődmények. A plasztikai sebészeti szempontból elfogadható hegek vékonyak, lágyak, színben, szövetszerkezetben az őt körülvevő, egészséges bőrfelülethez hasonlóak, így szinte észrevehetetlenek. Korábbi műtétből vagy sérülésből adódó hegek nem minden esetben ilyenek. A műtét nélküli hegkezelés több vállfaja ismert az orvostudományban, ha ezek a módszerek nem hozzák meg a várt sikert, akkor folyamodik a plasztikai sebész a hegkorrekcióhoz, illetve ismerteti ezt a lehetőséget a páciens számára.


Mi okozza azt, hogy bizonyos hegek nem elég szépek?

Vannak ún. szövetkímélő módszerek, amelyek alkalmazásának hiánya vezethet csúnyább hegek kialakulásához. A plasztikai sebészet álláspontja az, hogy a feszüléstől mentes varrat alapfeltétele az esztétikus heg létrejöttének, a heg iránya ideális esetben teljesen megfelel a bőr erővonalainak. A rétegesen kialakított varratvonal, a jó minőségű varróanyagok, a szövetkímélő műtéti és varrástechnika, a szövetkímélő műszerek alkalmazása mellett jól kell megválasztani a varratszedés időpontját is.

hegkorrekció

Mikor és hogyan korrigáljuk?

A hegek korrekciója – a mérettől is függően – az esetek túlnyomó többségében helyi érzéstelenítéssel történik. A plasztikai beavatkozás után minimálisan fél-egy évnek kell eltelnie ahhoz, hogy a heg érési folyamata megfelelő mértékben befejeződjön, és ideálisan létrejön egy nagyon vékony, szabad szemmel szinte észrevehetetlen heg. Gyakran elegendő egy öltéssorozat, vagy a heg futásának irányát módosítani, és alig észlelhető heg az eredmény ahelyett, hogy egy „rikító” heget kapnánk. A hegkorrekcióval létre hozott új hegek esetén kezdetben kiemelt jelentőségű az utókezelés, pld. a fényvédő kenőcsök alkalmazása. A hegkorrekció beavatkozásra a legjobb időszak a napfényben szegény, ősztől tavaszig tartó időszak.

Van olyan, hogy tökéletes heg?

A szakember erőfeszítése és minden bevetett szaktudása is kevés sokszor a tökéletes heg megvalósításához. Néhány testrész (például mellcsont tájéka, a végtagok nagy ízületei feletti területek: váll, csípő, térd, boka) esetében a hegek terjedelme nem ritkán nagyobb és jobban is látszanak, mint testünk egyéb pontjain. Az életkor előre haladtával a sebgyógyulás lassúbb, ennek ellenére a hegek burjánzása előfordul idősebb korban is. A fiatalabb, feszesebb bőr jobban hajlamosít a túlburjánzásra, nagyobb területű és vastagabb hegek jönnek rajta létre. A plasztikai sebész szakorvos ennek fényében fontolja meg és javasolja a páciensnek a hegkorrekciót. Szeretnénk hangsúlyozni a szövetkímélő módszerek használatát. Előfordul, hogy nem javasolunk műtéti beavatkozást, de az esetek nagy százalékában a hegkorrekció mellett tesszük le a voksunkat, mert ettől reméljük a lehető legszebb végeredményt.

Műtéti beavatkozás vagy más módon történő hegkezelés?

Le kell szögezni, hogy teljesen más terápiát igényel egy több éves heg és egy friss sérülésből származó heg. A vény nélkül kapható készítmények, krémek közül csak kevésről bizonyosodott be, hogy hatékony szer a hegek eltüntetésében. A bőrre gyakorolt hidratáló hatásuk viszont kétségtelenül jótékony, ezért kiegészítő terápiaként jól alkalmazhatóak.

hegek eltávolítása

Mely tényezők vannak hatással a hegek kialakulására?

  • Bőrtípus: például a színesbőrű emberek hajlamosabbak a kóros hegesedésre (a keloid képződés gyakrabban fordul elő esetükben), továbbá a zsíros, a szeborreás bőrtípus is kockázatot jelent.
  • A heg elhelyezkedése: a dekoltázsban, a végtagok nagy ízületek közeli területén a hegek sok esetben kiterjedtebbek és ezáltal jobban láthatók, mint a nagy izommozgások és bőrfeszülések nélküli testrészeken keletkező hegek.
  • Életkor: az idősebb bőr sérülése lassabban gyógyul, a fiatalabb bőr anyagcseréje fokozottabb, ezért nagyobb a hajlama, hogy vastagabb, burjánzó hegeket hoz létre.
  • Az alkalmazott sebészeti technika, beleértve a felhasznált varróanyag minőségét is.
  • Az utógondozás és utókezelés módszere, gondossága
  • A szövődményes sebgyógyulások, a sebfertőzések után nagyobb a kóros hegképződés valószínűsége.

A kóros hegek típusai

A hipertrófiás hegek

Kétféle hipertrófiás hegtípust különböztetünk meg. Az égéssérülések után kialakuló, úgynevezett kiterjedt vagy égési hipertrófiás hegeket, illetve a műtétek és a metszett vagy vágott sérülések után képződő vonalas hipertrófiás hegeket. Jellemző színük a lilás-vöröses, kiemelkednek a bőrből, de a sebzés határain nem terjednek túl. Sokszor viszketnek és/vagy fájnak. A hipertrófiás hegek tipikus kialakulása a sérülést követő 1-2 hónapon belül kezdődik, és műtéti beavatkozás nélkül is javulhatnak, jóllehet ez a spontán hegérés akár 1-2 évig is eltarthat segítség igénybe vétele nélkül.

hipertrófiás heg

A keloidos hegek

A keloidos (a határ nélkül burjánzó) hegek bármilyen korú páciens esetében kialakulhatnak. Vastag, kerek hegszövet-csomók, amelyek túlterjeszkedhetnek az eredeti seb határain. Színük gyakran bíborvörös. A keloidok általában a sérülést követően akár több hónappal is kialakulhatnak. Terhesség idején állapotuk rosszabbá válhat. Keloidoknál hatékony beavatkozás a szteroid terápia, a sugárkezelés, a fagyasztás és a lézerkezelés.

keloidos heg kép

Atrófiás hegek

Ezek elsorvadt hegek, melyek méretüktől függetlenül besüppedést okozhatnak, tehát a környező ép bőrfelszínnél mélyebben helyezkednek el. A kisebb méretű atrófiás hegek alakja sok esetben emlékeztet egy lyukra vagy tölcsérre. Létrejöttük idejére jellemző, hogy a sebgyógyulási folyamat után akár 1-2 évvel jelentkeznek. A keloidos hegeket kivéve, bármilyen más hegtípus teljes nyugalomba kerülésekor, megérésekor sorvadt heg jön létre. Gyakran láthatóak az arc bőrénekatrófiás hegei, melyek akne (pattanások) vagy bárányhimlő után keletkeznek. A sorvadt hegek esetében az említett jellemzők miatt csak a hegkorrekcióktól várható eredmény.

atrófiás heg kép

A legjobb hegkezelési lehetőségek:

A hegek egyik legeredményesebb utókezelése szilikon tapaszokkal lehetséges. A szilikon tartalmú lapok lényegében öntapadó szilikon tapaszok. Létezik szilikon kenőcs is, mely gélszerű, zselés kenhető anyag. Kényelmesebb megoldást jelentenek a szilikon stiftek. A szilikonos segédeszközök segítségével a hegek növekedése megelőzhető, ill. a már elindult növekedés megállítható. A szilikonos hegkezelés hatására a hegek kevésbé szembetűnőek lesznek.

Az alábbi, rövid ismertetőn kívül még részletesebb tájékoztatást adok az alkalmazott módszerekről konzultáció keretén belül.

A szilikon tapasz és szilikon gél alkalmazását sok vezető szakember ajánlja, és a saját tapasztalataim is jók. Szinte kivétel nélkül mellékhatások nélkül alkalmazhatók ezek a kíméletes kezelési módok. Használatukkal csökken a bőr felületi feszültsége, hidratáló hatásúak és viszonylag állandó hőmérsékleten tartják a bőrt, így meggyorsítja a gyógyulást. A szilikon gél, szilikon tapasz kompressziós (nyomó) kezeléssel kiegészítve még hatásosabbnak szokott bizonyulni. A tapasztalatok alapján elmondható, hogy a napi 10-12 órás alkalmazás gyakorta nem bizonyul elegendőnek, ezért minimum napi 20 órás használat javallott (a hatás páciensfüggő, nem lehet általánosítani)! A sebre gyakorolt nyomás (pl. szorítókötés formájában) javíthatja a szilikon gél lap hatásosságát.

A szilikon gél szemmel látható javulást okoz az esetek mintegy 2/3-ában, nagy mértékű javulást regisztrálunk az esetek 1/3-ában. A hegek elenyésző százalékban nem reagálnak egyáltalán erre a terápiára, ennélfogva világszerte sok szakember javasolja.

A szilikon gél főleg hipertrófiás hegek, illetve a keloidosnak nevezett hegek esetén ajánlott hatásos kezelési módszer. Az éretlen hegek esetében megelőző módszer.

A hegek eltüntetése nem egyszerű, különböző eljárások, módszerek léteznek, melyek közül testre és hegre szabottan kell kiválasztani azt a hegkezelést, amelytől adott esetben a legjobb eredmény várható.

Hegjavítás lézerkezeléssel – hegkezelés dióda lézerrel

Az alkalmazott dióda lézeres kezelések rendkívül higiénikusak, gyorsak és a visszajelzések alapján nagyon hatásosak. A lézer mikrométeres precizitású, és kizárólag ott avatkozik be, ahol valóban kell, a heget körülvevő ép szövetrészeket nem érinti.

hegkezelés lézerrel

A lézerkezelés során a lézerkészülékből lézer energia nyalábok hatolnak be a heg felszíne alá, a kívánt mélységbe. A javulási folyamat lényege, hogy a lézer a hegben található javító sejteket és a kollagén rostokat is stimulálja. A lézer kezelőegysége olyan, mint egy toll, amelyből tökéletesen precízen adagolható a lézerfény.

Hegek eltüntetése mikrodermabrázióval

A mikrodermabrázió (arcbőrcsiszolás) során speciális anyaggal történik a bőr és a heg legfelső rétegének, a hámnak a részleges eltávolítása.

hegek kezelése mikrodermabrázióval

Dermaroller

Az érintett bőrfelületet fertőtlenítés és érzéstelenítés után egy hengeren lévő, rengeteg tűszúrással kezelik. Ez a típusú hegkezelési terápia nagyon fájdalmas, a célja, hogy az apró sebek kiváltják a bőr saját regenerációját és a kollagén termelését. Több kezelés alkalmazásával a hegek állapota észrevehetően javulhat.

Bioptron lámpa hegekre

Előfordult néhány páciens esetében, hogy olyan seb esetén, amelyen nem serkent bőr korábban, és éveken keresztül nem segített rajta semmi, több hónapos bioptron lámpás kezelés hatására szépen, lassan húzódik össze a heg. A bioptron lámpa műtéti sebre is jó hatékonysággal alkalmazható.

hegek eltávolítása bioptron lámpával kép

Injekciós hegkezelés

Első lépésként nitrogén segítségével fagyasztással vérbőséget okozunk az érintett területen. Helyi érzéstelenítést követően szteroidos injekciót adunk be, sikeres terápia esetén néhány hét elteltével jelentkezik az eredmény.

A heg nélküli sebgyógyulás – a hegkezelés jövője

A heg nélküli sebgyógyulást folyamatosan és komoly erőforrások latba vetésével kutatják, az eredmények bizalomra adnak okot. Magyarországon tesztelés tárgyát képezi egy új hatóanyag, amely a heg nélküli sebgyógyuláshoz hasonló eredményt képes eredményezni. A szakemberek várakozása szerint ezzel a forradalmi eljárással elérhető lesz, hogy a közeljövőben a lehető legkisebb méretűek és kiterjedésűek legyenek a hegek.

Amit bárki megtehet a hegek gyógyulása érdekében:

  1. Védeni kell a hegeket az erős napfénnyel szemben. Ezért van az, hogy az őszt és a tavaszt javasolják a hegkorrekció elvégzésére.
  2. Védelem a vízzel, a nedvességgel szemben: ez felgyorsítja a seb száradását, ezzel a gyógyulását is. A varr képződését elősegíti, ha nem nedves, nem párás a seb.
  3. Hegkezelő krémek használata. Ezeknek a krémeknek, hegkezelő géleknek jelentős része tartalmaz szilikont, ami azért jó, mert védi a heget, és nem ereszti át a nedvességet.
  4. Dohányzás: sokkoló képeket lehet látni arról, hogy mivel járhat, ha valaki nem tartja be azt a szabályt, hogy a plasztikai műtét előtti és utáni hetekben mellőzze a dohányzást. A dohányzás a kis erek szűkítésével rontja a bőr vérkeringését és ezáltal a sebgyógyulást gátolja.

Hegek eltüntetése krémmel

La Roche Cicaplast

Ez a hámképződést serkentő krém bevált olyan páciens esetében, aki balesetből származó heget kezelt vele a fején.

Contractubex krém

A Contractubex krém (gél) különféle hegek kezelésére alkalmazható műtétek, pattanások, égési sérülések után. A Contractubex a seb bezáródása után használható, elsimítja és fellazítja a hegszövetet.

A horzsolás kezelése

Fertőtlenítés után hámosító kenőccsel lehet kezelni. Ilyen pl. a Neogranormon, Bepanthen, Garmastan.

Néhány további krém felsorolásszerűen, amelyek egy része szintén kapható, de vegyes tapasztalatok vannak ezek hatékonyságával kapcsolatban: Mepiform, Remescar, Kelo-cote, Eurogel Plus, Strataderm, Bioderma, Uriage. Ezek nem kaphatóak receptre.

A műtéti hegek

Azt kell tudomásul venni, hogy még a teljesen egészséges páciensek esetében sem garantált, hogy tökéletesen heg nélkül gyógyuljon egy seb. Ha valakinek pedig hajlama van a keloidokra (genetikai adottságok is befolyásoló tényezők), akkor pláne nehezebben és kevésbé szépen gyógyul egy seb. A finom és jó irányú műtéti metszés ezért nagy jelentőségű.

A tetoválás és a hegek

Akiknek a sebzései nem gyógyulnak normál hegképződéssel, számukra nem ajánlott a tetoválás készítése. A fokozott és /vagy kóros hegesedésre való hajlam miatt a tetoválás ilyen pácienseknél komoly kockázati tényezőt jelent . Ezekben az esetekben a tetoválás eltávolítása is nehezebben kivitelezhető, és még inkább igaz a mondás: „A tetoválás egy múlandó hóbort maradandó nyoma.”

A hegek eltüntetése házilag

A hegkezelő házi praktikák közül is szeretnénk megemlíteni néhányat csak a teljesség kedvéért. Ezek a házilagos hegeltüntetési módszerek nem ártanak, jótékony hatásuk a páciensek adottságaitól függően változik.

  1. Uborka: az arcra helyezett uborkapakolás és a mellette fogyasztott, megfelelő mennyiségű folyadékkal meg lehet újítani a hámréteget, látható eredmény várható.
  2. Citromlé: a félbevágott citrom rostjait gyengéden a bőrbe masszírozva lehet eredményt elérni. Vigyázat! Aki érzékeny, a citromsav bőrpírt válthat ki!
  3. Teafa-olaj: vény nélkül megvásárolható a patikákban.
  4. Fehérjék: a tejtermékek és a tojásfehérje fontos tápanyagot biztosítanak a bőr megújulásához.
  5. Paradicsomlé: világosító hatása van a bőrre, a legjobb a frissen kifacsart paradicsomlé, konzervparadicsom esetén arra érdemes odafigyelni, hogy lehetőleg minél kevesebb adalékanyagot, tartósítószert tartalmazzon a készítmény.
  6. Különféle olajok: kamilla-, rozmaringolaj, körömvirág- és levendulaolaj. Terhességi striák kezelésére is alkalmazhatók, A és E vitaminokat tartalmaznak.

hegek eltüntetése házilag képek

A hegek megelőzése

A legjobb megoldás, mint oly sok más területen itt is érvényes: a kezeléssel szemben jobb megelőzni a hegek kialakulását.

Ebből a szempontból a páciens csak annyit tehet (ezen viszont sok múlhat), hogy gyakorlott plasztikai sebészt választ ki, ugyanis nagyon nem mindegy, hogy hogyan történnek a bemetszések az érintett testrészeken.

A plasztikai beavatkozások tervezésekor mindig körültekintő gondossággal kell eljárni, a jó plasztikai sebész a metszéseket rejtett helyekre, redőkbe, az érintett, látható részektől távolabb igyekszik ejteni. A legyakoribb rejtett metszési helyek a mell alatti redő, a mellbimbóudvar széle, a hónalji redő, a fül mögötti redő, az arc markánsabb ráncai, és egyéb testhajlatok.

A szövődménymentes sebgyógyulás másik lényeges eleme a megfelelő varrat. A tapasztalt plasztikai sebészek pontosan tudják, hogy a különböző testrészeken milyen műtéttechnikával lehet kivitelezni a „szép” bőrvarratokat, és kiküszöbölni, hogy a későbbiekben szükség legyen a hegek korrekciójára.